Miközben a mozikban a harsány, digitális effektekkel teli hollywoodi látványfilmek váltják egymást, a háttérben a valóság valami olyan poétikus forgatókönyvet írt, amit még a legmerészebb sci-fi írók is megirigyelnének. A kozmosz végtelen sötétsége és a valaha élt legmeghatározóbb, leglassabb magyar filmes univerzuma hivatalosan is összeért.
A Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) legújabb döntése értelmében ugyanis mostantól hivatalosan is kisbolygó viseli Tarr Béla filmrendező és Krasznahorkai László író nevét.
A lassúság mesterei fénysebességgel száguldanak
Van ebben az asztronómiai elismerésben valami egészen zseniális, szinte már-már ironikus kontraszt. Tarr Béla és Krasznahorkai László közös munkái – mint a Sátántangó vagy a Werckmeister harmóniák – a végtelennek tűnő, hipnotikus sárban gázolásról, a monokróm, fekete-fehér lassúságról és az emberi egzisztencia nehézkedési erejéről szólnak.
Ehhez képest az űrben elnevezett égitestek:
- Több tízezer kilométeres óránkénti sebességgel száguldanak a teljes sötétségben.
- A Mars és a Jupiter közötti kisbolygóövben keringenek, távol minden földi sártól és nyomorúságtól.
- Kozmikus időléptékben mérve szinte örökké hirdetik a magyar kultúra hatását.
Olyan ez, mintha a Sátántangó híres, ikonikus esője és a falu utcáján lassan vonuló marhák látványa egyszer csak kilépett volna a képernyőből, hogy helyet követeljen magának a csillagok között.